Allan Panozza                                

„Evezz a mélyre”

Kamaszkoromban kedvenc idotöltéseim közé tartozott a horgászat. Gyakran már hajnal előtt felkeltem és órákat üldögéltem szülővárosomat körülvevö öbölbe a kinyúló szirtek egyikén. Olykor  nagy lelkesedéssel és büszkeséggel vittem haza négy-öt kis halat,  ezeket aztán édesapám megtisztított, elkészített, édesanyám pedig  megsütötte és feltálalta a vacsorára.

Amikor idősebb lettem elengedtek a szomszéddal is horgászni, akinek volt egy kis csónakja. Hirtelen egészen új világ tárult elém. Nem kellett többé reménykedve  ücsörögni egy szirten, várakozva hogy jön-e a hal vagy  sem.  Most szabadon felkereshettük a Corio öbölnek a legtávolabi részeit, sőt a mélyvízre is kimehettünk, ahol a nagy halak vívtak, s ahol teljesülhetett a vágyam, hogy igazi nagy halakat fogjunk. Most már előfordult, hogy  hazafelé időnként nehéz volt cipelni a zsákmányt, amit fogtam. Már nem az volt a nehézség, hogy elég lesz-e vacsorára, hanem, hogyan tudjuk szétosztani, amit hazavittem.  S ezek nem kis halak voltak a horgomon, hanem igazi nagy halak, melyeket olykor igazán nehéz volt kihalászni.

Olyan nagy tömeg vette körül Jézust egy nap, hogy hallgassa tanítását, hogy Simon csónakjába ült, kicsit távolabb a parttól, és onnan kezdte tanítani az embereket. Amikor befejezte mondandóját, felszólította Simont: " evezz a mélyre és vesd ki hálóidat". Duc in altum! Péter, a tapasztalt halász és társa tudták, hogy ez nem alkalmas idő a halászatra, mégis döntés elő kerültek.  A szakmai tapasztalatukban bíznak vagy vállalják a kockázatot ennek az embernek a szavára, aki nem halász, de akinek hatalma van megérinteni hallgatósága szívét.

Azt gondolom, hogy manapság a Karizmatikus Megújulás hasonló döntés előtt áll.   A mai világ, a maga sokféle tudásaával, technológiájával nehezen illeszkedik az apostolok világához, azonban a mi korunkban is annyi bizonytalanság és félelem van,  mint Jézus idejében Izraelben. Őket is sújtotta a terrorizmus kemény keze, és nyögtek a Fundamentalista vezetők elnyomása alatt. Ugyanakkor idegen elnyomás alatt éltek.  S ezeknek az embereknek hozta Jézus a jó hírt, hogy atyáik Istene most is szereti őket, nem vetette el őket.  Jézus arra hívta őket, hogy új, radikális módon higgyenek benne, és kinyilvánította nekik gyógyító hatalmát, és válaszolt a benne bízok ínségére. Visszaadta még a holtak életét is, sőt örök életet adott azoknak, akiknek volt mersze ezután vágyakozni. Jézus a remény üzenetét hozta, és a Szentlélek igéretét. Jézus arra szólította fel kortársait: "evezz a mélyre".

II. János Pál pápa a "Novo Millenio Ineunte" apostoli levelében visszaemlékezik az örömnek arra a kiáradására, mely elárasztotta az Egyházat a jubileum 2000. évében. A kegyelem áradását úgy írta le: mint az "Isten és a Bárány trónusából fakadó áradó élő

vízforrás" (Jel 22.1). Világos, hogy a Szentatya a Nagy Jubileumot igen jelentős eseménynek

tekinti. Ezt írja ebben a dokumentumban: "…Pápaságom kezdetétől előttem lebegett a 2000 Szent Év. Úgy gondoltam ennek a megünneplésére, mint gondviselésszerű lehetőségre, mely harminc évvel a II. Vatikáni Zsinat után jut az Egyháznak, hogy megvizsgálja, hogyan újulhatna meg, hogyan vállalhatja friss lelkesedéssel újra a missziós küldetését…."

Mint az ICCRS elnöke, azt kell mondanom, hogy az én gondolataimnak a középpontjában pedig az áll, hogy ez az idő kegyelmi lehetoség a világméretű Katolikus Karizmatikus Megújulás számára,  és hogy szükségünk van új lelkesedésre. Úgy vélem, hogy az Úr új és

Páratlan lehetoséget ad most nekünk arra, hogy "kievezzünk a  mélyre",  s nem halfogást igér bőségben, hanem ember-fogást.  Éveken át hallom, ahogyan mondják sokan, hogy a "Szentlélek új hullámára van szükségünk".  De nem fordítottam időt erre a várakozásra, mert bizonyos vagyok abban, hogy mi már benne vagyunk ebben az új hullámban, vagy szívesebben mondom ezt úgy: "ez az az idő, amikor   új lehetoséget kaptunk a Szentlélek

Úristentől".

A II. Vatikáni Zsinatot követően nem azért árasztotta ki a Mindenható Isten   Egyházára a kegyelemnek és erőnek ezt az új folyamát,   hogy aztán  elapadjon és kiszáradjon. Nem! Ellenkezőleg, a Mindenható  folyamatosan motivál bennünket, hogy  ugyanazon Szentlélek

Által szemléljük Jézus Krisztus Arcát!  János Pál pápaként emlékeztet bennünket ebben a dokumentumban arra, hogy ez az Arc a kereszten meggyötört és véres, de ez az Arc a Feltámadott Arca is egyben, akire feltekintünk most, az új évezred kezdetén.  Nem kell azon

aggodalmaskodnia a Karizmatikus Megújulásnak, hogy vannak nehézségek, hogy   

növekszik–e számban az Egyházon belül. Úgy gondolom, most az a fontos, hogy eltekintsünk Jézus Arcára, aki az új élet forrása, s hogy nyitva maradjunk a Szentlélek által kiáradó kegyelemre.

Benneteket, akik a Karizmatikus  Megújulás vezetői vagytok, arra hívlak, hogy úgy a rendkívüli lehetőségek idejének tekintsétek napjainkat.  Arra szólítalak, hogy hozzatok döntést és oldjátok el a csónakokat a biztonságos és langyos parti vizektől,  és merészkedjetek ki a mélyre, ahol áradnak az élő vizek. Minden bizonnyal  a mély vizek  színe sötét, és a szél gyakran erős, de legyetek készen a gazdag halfogásra.  De hadd figyelmeztesselek benneteket!  Még a halfogás közben se a hálóra figyeljetek, arra, hogy mennyi és milyen hal  van benne, egyedül Jézus Arcára fordítsátok tekinteteteket.

Abban a kezdeményező erőben, melyben részesedtünk mindannyian a Szentlélek keresztségben vésem szívetekbe Szet. Pál szavait: " szítsd fel magadban Istennek ajándékát, melyet kézfeltételem által kaptál.  Isten nem a félénkség lelkét adta, hanem az erő, a

szeretet és józanság Lelkét…" (2Tim.1.6-7).

FŐOLDAL